Gyakori kérdések az új medicinával, biologikával kapcsolatban

 

Gyakori kérdések (selection)

 (Ez nem mind, csak egy válogatás a legfontosabb gyakori kérdések közül.)
 

 

  1. Mi az Új Medicina?


Az első elnevezés, egy összefoglaló név, amit Hamer doktor a tudományos felfedezéseinek adott.
 

 

  1. Miért „új” medicina?


Mert Hamer doktor orvos, belgyógyász, neurológus, agykutató, és hagyományos (ki)képzésben részesült,
hagyományos medicinát tanult. Tudományos felfedezései hatására azonban ma már másképpen látja azt a dolgot,
amit az emberek általánosságban „orvostudománynak”, „medicinának” neveznek. Az orvostudomány célja elvileg
ugye a gyógyítás volna, hiszen az orvostudomány alkalmazásának az egészség elérése kellene, hogy legyen a
végeredménye. (Más kérdés – ami nem ide tartozik – hogy egyesek a „betegség ellen vívott harcban” látják a
gyógyulás reményét.) Hamer doktor felfedezése hatására azonban most már egészen alap-megállapításokból indul
ki, (mint amit egykoron tanult) és egészen más irányból közelíti meg gyógyulás elérését, betegségek megelőzését,
egészség fenntartását és egészen más módon látja a modern kori „gyógyászatot”, medicinát.

Az „Új” címkével (jelzővel) bizonyára azért látta el Hamer doktor a Medicina szót, mert Hamer doktor felfedezése
alapjaitól írja át a régi, korlátozott szemléletű (m
aterialista, medikalista, lélek létezését, és a lélekben megélt
létező érzelmeket figyelmen kívül hagyó) orvostudományt.  

(Mindezek mellett – megismerve Hamer doktor viselkedését – felvetődik a kérdés, hogy ezt vajon nem fricskának szánta, hogy cukkolja kollégáit?) Akárhogy is, első lelkesedésében így nevezte el, és kezdte terjeszteni, és az viszonylag gyorsan terjedt is. Főleg Hamer doktor eseteinek kimagasló arányú eredményei miatt, az új medicinának nagyon jó híre volt. Sokan foglalkoztak (foglalkoznak persze ma is) az Új Medicinával, Hamer doktor nélkül is. Többféle maszek oktatóanyag készült, javarészt laikusok által, amelyek a szakmai háttér hiányában gyakran súlyos hibákat, félreértéseket tartalmaztak. Hamer doktor ezen kiakadt, és utána törekedett arra, hogy ő adjon ki (publikáljon) írásokat. 

Hamer doktor azonban csak később döbbent rá (a nyolcvanas évek elején), hogy az „Új Medicina”,
kifejezést, szóösszetételt szigorú és mindenkire egyaránt érvényes (nemzetközi) szabályok szerint
NEM LEHET „levédeni”: nem tudta saját nevére bejegyezni!, nem lehet kisajátítani!, és ennek alapján
nem lehet a kifejezés használata, említése (ill. annak engedélyezése után)
jogdíj jellegű jövedelemben részesülni.

Az egy (óriási) dolog, hogy Hamer doktor felfedezett egy természettudományt.

Az egy másik, hogy írt róla könyveket.

A könyvekre vonatkozhat és mindörökké vonatkozik Hamer doktor jogvédelme,
és (azok lemásolt és eladott példányai után a) jogdíj-követelési-joga,

viszont a TUDOMÁNYRA nem vonatkozik, és soha nem vonatkozhat.

A gravitációról is írhat bárki könyvet. A biológiáról, élettanról is.

A probléma és az első komolyabb visszás dolog Hamer doktor kommunikációjában az, hogy ÚGY TESZ,
mintha a „tulajdonjoga” az egész tudományra kiterjedne. A fizika sem Newton (vagy jogutódjai) jogtulajdona.

A népek nagy többségét eddig sikerült is megtévesztenie. Vajon hányan vannak, akik e tévedés (?) miatt
nem ragadtak lantot az új medicinában…) Az, aki járatos az új medicinában és a szerzői jogvédelemben, 
nagyrészt ezért fordultak el Hamer doktortól és értek el nagyon szép sikereket, úgy az oktatás mint a
mások gyógyulásának elősegítése terén – anélkül, hogy a közerkölccsel, vagy a hatóságokkal
összeütközésekbe kerültek volna. Érdekes módon őket senki sem bántja (Hamer doktor kivételével).

Nem úgy Hamer doktort, aki feszültséget kelt, provokál, sérteget, bánt embereket - töri a borsot mások orra alá.
Beállítottságáról magáért beszél önéletrajzi könyve címe: „Egy mindenki ellen”. Sajnálatos dolog, hogy így látja.

Hamer doktor nem bírja megérteni, hogy személyesen nem uralkodhat egy egész tudomány felett.
Tudományos elismerését és felemelkedését saját maga hiúsítja meg azzal, hogy (betegsége miatt
kényszeresen!) megalomán, cezaromán, rasszista módon viselkedik. Hamer doktor ördögi körbe zárta magát.
Mindeközben paranoid módon attól fél, retteg, hogy „ellopják tőle a tudományt” amit felfedezett, és az ellopó
kisajátítja magának vagy népcsoportjának. Ugyanakkor, amit Hamer doktor csinál (amire végső soron
törekszik), hogy az ő szentesítése, felülbírálása, engedélye nélkül, senki ki se ejtse a száján,
hogy új medicina - lásd a könyvei impresszumában szándékosan homályosan megfogalmazott fenyegetést.

Ha valaki szaktudásával, hírnevével labdába rúgott az új medicina pályáján, a többséget Hamer doktor 
általában egy-két alázó hírnévrontással lesöpörte a pályáról. A tűrhetetlen, (pocskondiázó, provokáló, 
uszító, néplázító, rasszista) viselkedése mellett, ezért volt olyan sok dühödt ellensége Hamer doktornak.

 

  1. Mi a GNM?


Egy rövidítés. A második elnevezés, a Germanische Neue Medizin rövidítése,  amit Hamer doktor a tudományos
felfedezéseinek adott, ezen a néven nevezte 2010-ig. (míg le nem jártak a jogvédelmei.) Utána (meghosszabbítás 
vagy pontosítás helyett) Germanische Heilkunde-re nevezte át.  (Persze arra nevezi, amire akarja, csak döntsük el,
hogy ez költészet vagy tudomány?!)

(És már megint germán??? És miért Heilkunde? – ez egy természettudomány! Heil?!  Eggészen vvvéletlenül?) 

Az átnevezéseknek több oka van (sajnálatos, hogy nem a legtalálóbb megnevezések irányába tendál
Hamer doktor.) Először is márkavédelmi (?!?), másrészt „marketing okok” (!?!). Igen, marketing okok.

Megjegyezni érdemes, hogy míg a Germanische Neue Medizin-t Hamer doktor levédte magának, de a rövidítése,
a GNM (ahogyan azt mindenki használta), mint mozaikszó nem levédhető, mint az „új medicina” sem. 

Pedig már csak az egyszerűség kedvéért is mindenki GNM-ként emlegette, az Új Medicina után.

(Mindezek mellett szinte nincs is olyan szakterület, ipar, vagy szakma, ahol ne lenne G.N.M. kezdőbetűkkel
kezdődő cégnév. Ennek ellenére a „GNM” kifejezés vált ismertté, és szinte mindenki ugyanazt értette alatta,
így nevezték, így említették és így cikkeztek róla.)

Ezzel megint mellényúlt Hamer doktor (mert így nem tudott jogdíjat szedni, és nem akadályozhatta meg,
hogy mások a témáról szabadon publikáljanak, az ő fennhatósága, beleszólása és követelései nélkül).
(A kétezres évek elején egymás után jöttek létre az internetes gnm-fórumok, és léteznek persze ma is.).
 
A GNM rövidítés, név volt ismert és elterjedt Magyarországon is, mielőtt megjelentek Hamer doktor önjelölt
képviselői, (akik soha nem is voltak Hamer doktor képviselői, csak annak adták ki magukat, mert - leplezetlen - Hamer doktornak dolgoztak) akik fordítottak és támogatták Hamer doktort rasszista megnyilvánulásai terjesztésében. A balekokat Hamer doktor arra használta, hogy a GNM-et, mint kifejezést, a rasszizmussal
(a külföldön már bevált módon) lejárassa, és aztán (persze tudta jóelőre) előállt az új névvel, és úgy tett,
mintha semmi undorító rasszista lázítás, bajkeverés nem történt volna. Hamer doktor ügyesen elbújik azok mögé,
akiket felhasznált. És ha valami kiderül, Hamer doktor mossa kezeit. Ezért balekok, ezt nem látják be. 

Sikerült a GNM-et lejáratni – ami az érdeklődés drasztikus hanyatlásából (a web statisztikákból!) – jól mérhető volt. 
Egyre kevesebben kerestek rá a gnm, vagy Germán Új Medicina szóra. Nem is kívánunk bárkit, bármit mosogatni,
és nem köt semmi, hogy a GNM címkéhez ragaszkodjunk, ezért lett a Szabadegyetem neve is
(a sokkal kifejezőbb és találóbb!) Biologika

Jogilag, ha jobban megnézzük, Hamer doktor levédett kifejezései és képei (jogvédelmi korlátozásai) szinte csak (!)
Németországra érvényesek! Ezzel bizony a saját honfitársai haladását, boldogulását akadályozza meg első sorban, ugyanis a szigorú megkötésekkel, fenyegetésekkel megköti az emberek kezét, és akadályozza újmedicinát elősegítő aktivitásukat. Mondhatjuk úgy is, (nesze neked rasszizmus) elsősorban
a saját honfitársaival szúr ki Hamer doktor. 

Hiába a nagy germán duma és címkézés, hiába hivatkozik Hamer doktor a nagy nemzeti önérzetére és öntudatára,
igazából ő maga az első számú egyén, aki főleg a saját hazájában ELLEHETETLENÍTI az új medicina terjedését! 

Hogyan? Úgy, hogy az ő saját rasszizmussal kevert kiadványain kívül NEM LEHET MÁST se kiadni, se beszerezni
Németországban. Ha pedig valaki meri más néven nevezni ezt a témát, ha mer Hamer doktor nélkül egy lépést tenni
ez irányban, akkor rögtön megkapja a tróger-tolvaj-zsidó címkét, és a hozzá tartozó lejáratókampányt

És képzelheti a Kedves Olvasó, mekkora nagy kereslet van Németországban is a (tudományos szövegbe kevert)
rasszista dumákra, cinikus megjegyzésekre, nyílt és burkolt neheztelésre és vádaskodásra... Ezért a kutya meg
nem veszi Hamer doktor könyveit, és az új medicina nem terjed (elég jól). Hamer doktor szinte nélkülözik.

Hamer doktor, hogy leplezze felelősségét, a figyelmet a zsidókra, a világösszeesküvés elméletekre, szándékos
genocídumra (tömeggyilkosságra, népirtásra) tereli. Mint a(z önértékelési problémákból fakadó) rasszizmus
elmezavarban szenvedő többi ember nagy része, Hamer doktor is a zsidókat választotta főellenségnek, és őket
okolja azért, hogy sem az új medicina nem került nagy nyilvánosságra, és hogy ő máig nem kapta meg (az
egyébként igencsak kijáró) Nobel-díját, (és azzal idős éveinek megélhetésének biztosítékát!). Hamer doktor
jelenleg 77 éves, és Norvégiába települt (száműzette magát). Inkább ne lásd Hamer doktor saját weboldalát,
mert csak érintőlegesen foglalkozik az új medicinával, és pár alapdefiníción túl semmi bővebbet nem közöl
az új medicináról. Vehemensen rasszistáskodik, ócsárol, uszít, és kötözködik fűvel-fával.

VISZONT Hamer doktor viselkedése NEM meglepő és NEM elítélendő/elítélhető azok számára,
akik ismerik e viselkedés biológiai hátterét. (6.3.A.)

Ha valaki úgy érzi, most égett szénné Hamer doktor, olvasson tovább. Ez nem földbedöngölés,
hanem tulajdonképpen Hamer doktornak és tudományának védőbeszéde. Mert sajnos rászorul.
Lásd a továbbiakban. (Kritizálás előtt tessék végigolvasni.)

A tisztesség okán és mert tudomásom van róla, ez felelősség, hogy közzétegyem. Mondhatjuk úgy is,
nem tehetem meg, hogy nem közlöm. Én nem falazok Hamer doktornak, és meglátásom szerint
nem szégyen az, ha valakinek betegsége van. Ezt sem én állítom, hanem maga Hamer doktor
bizonyította írásban (is, és bizonyítja megnyilvánulásaival folyamatosan.) 

 

  1. Mi a Biologika?


Egy új tantárgy neve, a Hamer doktor által feltárt természettudományos ismeretek egy másik,
„germánozástól mentes”, ugyanakkor teljesen helytálló, találó, semleges összefoglaló neve,
nevében utalva a legvégső lényegre
, amiről a tantárgy szól.

A kifejezés két részből tevődik össze.

BIO-: a „bio-” egy előtag, mely összetett szavakban az utótag
életfolyamatokkal való kapcsolatát, összefüggését jelöli.

LOGIKA: A logika az érvényes következtetések és bizonyítások ill. az ezzel összefüggő filozófiai, matematikai, nyelvészeti és tudomány-metodológiai kérdések tudománya. A logika szó a görög λόγος (ejtsd: logosz) szóból származik, jelentése: értelem, szó, gondolat, beszéd, érv, következtetés, számítás, bölcsesség, stb.).

logikus = valaminek a folyománya, következménye, ésszerű, értelmes, következetes.

A biologika a természetes elváltozások (alkalmazkodási életfolyamatok) értelmének és működésének (viszonylag) rövid, tömör leírása. A biologika, bio-logika nem keverendő össze a biológiával, mert a biológia az élő természettel, az élőlényekkel foglalkozó élettan tudományok összessége.

Megjegyzés: pato-logikus folyamat az, ami ésszerűtlen, értelmetlen, ártó, kártékony, melynek következménye a halál, a pusztulás (pl. mérgezés). Bio-logikus folyamat az, melynek következménye az élet, az „élés”, az élet megnyilvánulása, folytatódása.

Ami biologikus, az (kizárásos alapon) csak értelmes (ért-elmés), céllal rendelkező, élet-értelmű, kölcsönösen előnyös együttélést, közös életet, közös együtt létezést, jólétet és elégedettséget támogató, elősegítő dolog lehet.

 

  1. Miért Biologika és miért nem Új Medicina?


Korábban „bio-logika” mint tantárgy, mint kiemelt, átfogó téma nem volt, nem létezett, nem használták ezt a szót tantárgyra. A biologika (mint tantárgy) nem megy bele túlságosan a részletekbe, nem fed le mindent, főleg azért, mert a biologika a biológián, de még az orvostudományon belül is több tudományág közös területe, a tudományágak közös átfedési területe. 

(Bár sokféle tudomány létezik, és a tudományok önálló egységet alkotnak, sok közös átfedési terület volt már régebben is. Manapság a tudományok éles határvonalai egyre inkább elmosódnak, és új tantárgyak bukkannak fel, biofizika, biokémia, kvantumfizika, stb, amelyek magukba foglalják a régieket, ugyanakkor új dolgokat is leírnak. Hát, a biologika is ilyen. 
 

 

  1. Igaz-e, hogy az új medicina, biologika egy terápiás módszer?


Nem igaz. Aki ezt állítja, hazudik. (Vagy nem érti azt, amiről nyilatkozik, és téved.
Ez abból is látszik, hogy ha szóba kerül a terápia-téma, a fanatikusok nem tudnak rendes választ adni.)

Az Új Medicina NEM terápiás módszer, hanem a természetes elváltozások működésének ismerete.
Terápiás módszer volna, ha lenne benne bármi „terápiás instrukció” vagyis kezelési előírás. De nincsen.

Hogyan tudja akkor mégis szinte bárki hasznát venni a gyógyulásához, egészségéhez?

Az ésszerűség elvét kell követni. Az új ismeretek, és összefüggések fényében. Ennyi.

 

 

  1. Igaz-e, hogy Hamer doktor szélsőjobboldali rasszista?


Igen. De kérem, ne azonosítsuk Hamer doktort a viselkedésével, ami ugyanis egy súlyos (lelki és) agyi traumák
után bekövetkező, konkrétan behatárolható elmezavar!! A fajoskodás, fajtáskodás, fajimádat és fajgyűlölködés
- a rasszista, antiszemita viselkedés – egy bizonyos elmezavar!!! Értékítéleti zavarból fakadó látókörszűkülés,
durva általánosításokkal, látszatkeltéssel, uszítással, gyűlölködéssel.

Ez egyáltalán nem vicces, nagyon szomorú dolog, mondhatni tragédia. 

És végképp ne gondolja senki, hogy az újmedicinások vagy GNM-esek (vagy biologikusok) osztják Hamer doktor
magánvéleményét. Az embereket az izgalmas, érdekes, tudomány (összefüggés-ismeret) érdekli, és nem Hamer
doktor szutyok propagandája. Hamer doktor nem volt mindig ilyen. Az elmúlt 30 évben roppant össze,
és képtelen másképpen viselkedni.

Elítélni annyi, mint egy Alzheimeres, vagy depressziós embert elítélni.

(Ezért is merem problémáját a világon elsőként publikálni.)

 

  1. Igaz-e, hogy a GNM egy vallás vagy szekta?

 

Nem igaz (bár a fanatikusok bizony tudnak ilyen látszatot kelteni).

Ne azonosítsuk a GNM-eseket, újmedicinásokat Hamer doktor (szintén önértékelés zavarokból fakadó)
fanatikusaival. Először is, újmedicinások sokan vannak, igazi Hamer fanatikusok pedig
csak néhány ember összesen (a világon), talán. Időnként. 

 

  1. Miért nevezik Hamer doktor „személyi kultusz építő, szélsőjobbos fanatikus rajongóit” szektásoknak?

 

Mert szektásnak tűnnek. Fanatikusan viselkednek, többé-kevésbé elvakultak, és pusztán csak „szócsőként”
funkcionálnak. Képesek belázítani naiv hiszékeny embereket. Csak azt tudják/merik mondani, amit Hamer doktor
mondott vagy írt. Azon felül semmit. És felelősségérzet nélkül szajkózzák Hamer doktor „szegény meg nem értett
zseni” propagandáját és „összeesküvés elméleteket”, hogy azzal fedezzék, mentegessék Hamer doktort.
Nem válogatják meg, hogy mit mondanak, csak utánozzák, majmolják amit Hamer doktor mond – és hárítják a
felelősséget – Hamer doktorral takaróznak. Kedvelik, akit Hamer doktor kedvel, és gyűlölik,
akit Hamer doktor gyűlöl. Elég csak a kommunikációjukat megnézni.

A szajkózással (ha eltekintünk a fordítási problémáktól) talán még nem is volna probléma, ha Hamer doktor az
új medicináról papolna. De nem. Minden rasszista hülyeséggel foglalkozik, és nem bír a témáról leszállni.
(Úgy fel bírják húzni, hogy összevissza beszél, és saját tőrébe döntötték bele Hamer doktort a jutubon is,
amikor egyetlen riportban meghazudtolta magát. Bocsi, de inkább nem linkelem be.) Hamer doktor ezt persze,
a világösszeesküvés ellene irányzott támadásának állítja be, mármint, hogy le akarják járatni. Mosogatja,
kenegeti, fényezi magát, és mindig akad, akit egy időre meg tud vezetni, és megsajnálják! 
Az emberek sajnálatát kihasználva Hamer doktor különböző olykor-olykor nempublikus, bűntény-értékű feladatokra
alkalmazza őket. Már amíg a bennfentesnek ki nem bújik a szeg a zsákból, hogy kihasználják őt. 

Végső soron senki nem bírja elviselni Hamer doktor személyes társaságát hosszabb időre.
(Szerintem az osztrák „képviselő”  se tűrne el Hamer doktornak mindent, ha nem volna
anyagilag totál lekötelezve – ő Hamer doktor könyveinek a forgalmazója.) 

Csak nagyon kevesen tudják hosszabb távon eltűrni Hamer doktor erőszakosságát, uralkodni akarását, lenéző
csicskáztatását, mások gátlástalan és gusztustalan nyilvános megalázását, megszégyenítését, nagyképűségét,
erkölcstelenségét, visszataszító stílusát. Akik eltűrik? Hát ők a fanatikusok, (az a pár ember) akik ha kell, hülyét
csinálnak magukból, a Hamer doktor és a szent szakrális ügye, szentséges fennséges, magasságos
medicinája (valójában a jutalékok) érdekében. (Mellesleg ők is ismerik Hamer doktor "problematikáját".)

 

 

  1. Igaz-e, hogy Hamer doktor szektavezér.

 

Nem igaz, pedig kívülről tényleg úgy tűnik. Ez javarészt abból adódik, hogy megalomán, cezaromán módon
kommunikál, és viselkedik, mint a mindenek felett való, mint a tudás birtokosa és őrzője, és úgy tesz, mint aki
osztja az észt a sok hívének. (Bár igazából a híveit sose látta senki, max. néhány fanatikust, valószínű, hogy ez is
csak látszatkeltés.) Nyilatkozataiban Hamer doktor folyton ismétli önmagát, és a folyó eseményekbe szövi bele
mindig ugyanazokat a (rasszista és propagandás) motívumokat. Amikor időnként bekattan (AP), hirdetmény-szerű
nyílt leveleket, egyoldalú nyilvános leveleket ír, „megmondja a frankót” a nem létező alattvalóinak, vehemensen
beolvas, lealáz, tapintatlanul beszól, konfliktusokat okoz, stb. Visszás viselkedése a nem konstelláltak számára
egyáltalán nem vonzó, sőt visszataszító.

Ezt tetézi, hogy Hamer doktor roppant egyoldalú kommunikációt folytat. Azon kívül amit ő írt, ő nyújtott be
(panaszlevelet, feljelentést, vádiratot) vagy tett közzé (nyilvános leveleket, röpiratokat), azon kívül semmit nem
publikál. Soha egyetlen választ, ami esetleg a leveleire, agitálásra, provokálásra, beszólásokra érkezett.
Soha semmi válasz? Ez csak annak nem furcsa, aki nem gondolkozik. 

Mivel Hamer doktor nem szektavezér, szektája sincsen.

Bárki bármit mond, ha lenne szektája, annak nyoma is lenne. De nincsen.

 

 

  1. Mi köze van Hamer doktornak Barnai Robertóhoz és a Biologika Szabadegyetemhez?


Semmi azon kívül, hogy a Biologika Mesterkurzus egyik (fő) modulja a dr. Hamer által feltárt természettudományos
ismeret. Barnai Roberto – miközben persze nagyra becsüli Hamer doktort tudományos érdemeiért – de nincs
lekötelezve Hamer doktornak, és nem függ tőle se szakmai, sem anyagi értelemben.
Ez nem esik jól Hamer doktornak. Elég messzire ment, hogy Robertót "lemossa".

2011 őszén meg is próbálta (ügyvédei útján jogi úton) „átvenni vagy bezúzatni” az összes Szerv Atlaszt,
és a (tbk. Roberto által alapított) Biologika Szabadegyetemet felszámoltatni, bezáratni 2011 őszén.   
 (De nem sikerült, mert a Szerv Atlasz jogtiszta, (már korábban is bárki készíthetett volna ilyet), és a Biologika Szabadegyetem nem magántulajdon, nem üzleti vállalkozás, hanem egy független, önálló, önképzést, tanulást, fejlődést elősegítő kezdeményezés. Inkább haladó gondolkozású (egymástól is független) emberek baráti köre,
mint sem iskola hagyományos értelemben.) 

Hamer doktor megmozdulása igazából csak arra volt jó, hogy saját magáról tegyen tanúbizonyságot.

 

  1. Igaz-e, hogy a hatóságok üldözik az újmedicinásokat?

 

Nem igaz. EZ HÜLYESÉG!  Mi nem vagyunk senkinek sem ellensége. Bebizonyosodott.

Persze Hamer doktor és a fanatikusai megtévesztései, rasszista néplázító, gyűlölködő és gyűlöletkeltő
megnyilvánulásai miatt több országban is akadtak vizsgálatok. De hát könyörgöm, így van rendjén, az a
hatóságok dolga, az a munkájuk, hogy ha simlit, parasztvakítást, csalást, kóklert vagy kuruzslót gyanítanak, 
felderítsék, leállítsák, megbüntessék. Nekik is új dolog volt az új medicina. Volt szerencsénk megismerkedni.

A hatóságoknak, ha egyáltalán, Hamer doktorral és a (valótlanságokat állító, terjesztő)
fanatikusaival szemben lehet kifogása.

 

 

  1. Igaz-e, hogy létezik bárki, akik meg akarja akadályozni az új medicina elterjedését, közkinccsé válását?

 

Nem igaz. Nincsen! Ezzel a dumával azok kenegetik magukat, akik elcseszték a becsületüket
vagy kudarcot vallottak, és ez (látszólag) jó kifogás. 

Más kérdés, hogy a régi, pénzorientált, pénzközpontú világban senkinek sem volt érdeke a jó közegészség,
az egészégben kevesebb pénz volt, és ezért szponzorok, anyagi támogatók sem adódtak. Szomorú, de ez volt.

Mégsem volt akadály, hogy az egész világon elterjedjen - az emberek humánus összefogásának köszönhetően.

Pár éve azokat az országokat keresgéltük naphosszat, ahol már volt újmedicina
Manapság azokat az országokat kell keresgélni, ahol még nincs újmedicina

 

 

  1. Barnai Roberto már 8 éve foglalkozik az új medicinával, ő nem fanatikus?

 

Nem. Nem csinál erkölcsbe vagy törvénybe ütköző dolgokat, nincs elkötelezve, lekötelezve, és nincs leragadva
egy dolognál. (Nincs baj az önértékelésével, ezért a rasszizmus és fanatizmus is távol áll tőle.)

Az más kérdés, hogy bevallása szerint élete egyik legcsodálatosabb élménye az új medicina, ami annyira megtetszett neki, hogy (minden nehézség ellenére) megtanulta, és elérhetővé tette magyarul mások számára is
(a Szerv Atlaszban és tanfolyamokon).

Nem épít személyi kultuszt, se magának se másnak.

Nemzetiségi hovatartozását pedig elintézi „humanoid”-dal.

 

  1. Miféle „világnézeti változásról” beszélnek, ami
    az új medicina hatására következik be az embereknél?

 

Ez egy fontos kérdés, amit a felületes szemlélődők (és a fanatikusok is) gyakran félreértelmeznek.

A biológiai természettörvények megismerése, megértése, felfogása magával hozza, hogy az ember megérti,
érzelmi kilengései hatására alakulnak ki a szervi elváltozásai, és nem a test meghibásodásának, vagy rosszindulatú
ráksejtek, bacilusok munkájának következménye. Innen span class= kezdve alapvetően másképpen tekint a betegségekre,
elváltozásokra. 

Ez egy komoly élettani, életviteli szemléletváltozás.

Aki viszont nem ért az új medicinához, és hozzáveszi az olvasmányaihoz Hamer doktor (nem újmedicinás, hanem
rasszista!) publikációit, annál könnyen kialakulhat az a félreértés, hogy a Hameri világnézeti szemléletváltozás azt
jelenti, hogy gyűlölködő rasszistává kell válni - ez azonban egy fatális tévedés. (Vagy megtévesztés!?)

Az élettani szemléletváltozás fejlődés, okosodás, előrelépés a tudatosság szintjén, 

a rasszista tudatállapot/világszemlélet pedig egy kényszeres viselkedés, konkrétan többszörös súlyos
önértékelési konfliktusokból származó elmezavar.

 

  1. Ha Hamer doktor tényleg beteg, nem veszi magát észre?

 

Ez egy jó kérdés, valószínűleg nem. Abból fogjuk látni, hogy meggyógyult,
ha abbahagyja a rasszista viselkedést, és letöröl az internetről minden rasszista megnyilvánulást.

Mindezek mellett azonban furcsa, hogy Hamer doktor a velőállományi konstellációt minden irományában elintézi
három latin kifejezéssel: megalománia (nagyzási őrület), cezarománia (uralkodási őrület), nárcizmus (önteltség,
önhittség, öndicsőítés-őrület).

SEMMI bővebbet nem ír róla, ugyanakkor az összes többi elmezavart egész jól leírja! MIÉRT nem ír róla?

Felvetődik a kérdés, nem látja, vagy nem akarja magát leleplezni? Nagyvonalúság, vagy sunnyogás,
hogy beéri 3 latin szóval? 

Akárhogy is, a velőállományi konstellációban lévő embernek ugyanakkor VAKFOLTJA van adott témákra,
melyekben értékítéleti zavara vagy komplett értékítéleti vaksága, értékítéleti-,
felbecsülés-képtelensége, kontrollálhatatlan gátlástalansága van. 

Hamer doktor nem rég SAJÁT, brutál kétoldali lábszár-csontrák elváltozásának röntgenfelvételeit publikálta,
ami azonban komoly kétoldali velőállományi idegszövet sérüléseket feltételez (amit persze nem forszírozott).
Vajon nem gondolta, hogy ezzel egyértelműen leleplezi magát? Ha tudatában lenne az elmezavarának,
valószínűleg ezt nem merte volna publikálni! 

Ezzel SAJÁT MAGA igazolta állapotát, ezzel leleplezte saját magát,
a saját maga által felfedezett tudományos ismerettel.

Talán ez a tragédia Hamer doktor legnagyobb szerencséje,
hiszen ezzel azt is igazolta, ő sem kivétel (az általa felfedezett)
a biológiai természettörvények alól, melyek bizony komoly mentális zavarokat is bekapcsolhatnak (egy időre). 

De mivel ő ezt részletesebben nem fejti ki SEHOL, az emberek

a viselkedését nem is tudják - nem tudták hova tenni.

Magyarországon több éves beható kutatásokat végzett Barnai Roberto és a Biologika Szabadegyetem
önkéntes kutatócsoportja, és Hamer doktortól függetlenül jobban, mélyebben, részletesebben kifejtették
ezt a témát  (Szerv Atlasz 6.3.A. lap).

 

  1. A 6.3.A. lapon leírtakat, a velőállományi elmezavarok témáját Barnai Roberto publikálta először.
    Nem lehet, hogy ezt csak ő találta ki, azért hogy Hamer doktort „befeketítse”?


Ez is - mint az összes egyéb, ami a Szerv Atlaszban le van írva - bárki által nagyon könnyen ellenőrizhető. 

Meg kell figyelni egy olyan embert, aki az 6.3.A lapon leírt viselkedésbeli tüneteket produkálja,
és meg kell nézni, van-e neki kétoldali csont, ízületi, vagy porcelváltozása… (nem ránézésre,
hanem rendes vizsgálattal.) Ilyen egyszerű. 

Mindazonáltal az ajtót itt is Hamer doktor mutatta meg (a három címszóval), amit aztán Roberto
és társasága önálló kutatásokkal és tapasztalatcserékkel még jobban feltárt. 


Az sem mellékes, hogy egyáltalán nem Hamer doktor miatt (vagy érdekében),
hanem embereknél megfigyelt jelentős és durva viselkedésváltozások, tbk. a furcsa,
ún. ambivalens (ellentmondásos) emberi viselkedések miatt kutattuk ezt a témát.

 

EZ NEM befeketítés. Éppen ellenkezőleg! (Olvassa végig, ami itt le van írva.)

MENTSÉG- és kiút-lehetőség azoknak, akik e mentális zavartól szenvednek (beleértve a hozzátartozóikat).

Megerősítés arra, hogy ez BIZONY ELMEBAJ, és bizony NEM NORMÁLIS dolog,

de ezek az emberek mégsem gonoszak

vagy bolondok, „csak” lelki sérült, önértékelésükben összeroppant,

hagyományos értelemben MENTÁLISAN BETEG emberek.

”Nem létezik a föld bolygón gonoszság, csak elmebetegek vannak." /B.R./

Szívből reméljük, hogy Hamer doktor egyszer kilábal belőle, és végre átveheti a Nobel-díját.

Vagy Alfred Nobel kap poszthumusz Hamer-díjat. (És ez most sem viccelődés vagy gúnyolódás.)

 

 

  1. Ha Hamer doktor a konfliktusok nagy ismerője, miért nem oldja meg a konfliktusait?

    Ha nála van az egészség titkának kulcsa, miért nem tudja magát „meggyógyítani”?


Ez egy velős kérdés. Köszönöm, lényegretörő.

Azért mert ha azt nézzük, az évek alatt (a visszatérő önértékelési összeroppanásaival, és mentális zavarával)
szépen kiközösíttette magát, ha az emberek nem menekültek el a környezetéből, akkor elüldözte őket.
Kényszeres (beteg) viselkedésével sokszor bajt hozott a saját, és a barátai fejére, akik egyszerűen faképnél hagyták.

Hamer doktor jelenleg Norvégiában él, nincs ott a családja, nincs ott senkije, nincsen barátja, nincsen élettársa se.
(Iszonyú lehet így tartania az önértékelését.) Annyi sokat ártott Hamer doktor az évek alatt mindenkinek,
hogy azt egykönnyen már nem tudja jóvá tenni, és főleg azért nem tudja/akarja megtenni, hogy beismerje állapotát
mert azzal bizony évekre visszamenőleg meghazudtolná magát. Pedig, szerintem ha merészelné csont-röntgeneit,
sőt, a koponya CT-jét közzé tenni, tisztázhatná magát. Elmondhatná, hogy „bocsi, de bekattantam, itt a bizonyíték.”

 

  1. Miért nem publikálja Hamer doktor, hogy a rasszizmus egy konkrét elmezavar?

 

Ha kekec módon nézzük, elsősorban azért, mert leleplezné saját magát és azokat, akikre Hamer doktor eddig
javarészt számíthatott - mert az erősen szélsőjobbos érzelmű embereket leszámítva nem sokan támogatták
Hamer doktort. (Ennek az az oka, hogy csak ők cuppantak rá Hamer doktorra, csak őket érintette meg Hamer
doktor stílusa, szemérmetlen gátlástalansága, csak ők tolerálták Hamer doktor viselkedését.)

Faramuci helyzet, és mindeközben percig se feledkezzünk meg, hogy az elmezavaros embernek VAKFOLTJA van
a problémájára, gátlástalanságára. Hamer doktor biztosan meg fog kövezni érte, de vállalom, érzésem szerint
nem ártok ezzel neki. Sőt. Szeretném, ha kikényszerülne az ördögi köréből. De addig se fogok neki falazni.)

 

  1. Van-e bármi rasszizmus vagy germánozás a Biologika Szabadegyetemen? Kell-e ettől tartani?

 

Mi jól ismerjük a velőállományi elmezavarok tüneteit és működését (is), és tudatában vagyunk, hogy bármilyen
efféle megnyilvánulást súlyos önértékelés-zavarok (brutális megszégyenülések, leégések, lejáratódások) okoznak.
A trénerek jól ismerik egymást, és olyanok álltak össze, akik nem hoznak szégyent se magukra, se másokra,
beleértve a T. Hallgatókat, tanfolyami résztvevőket.

Semmilyen világ-összeesküvési, politikai témával nem foglalkozunk, csak biológiával, élettannal,
lélektannal, és olyan kapcsolódó tudatosság-fejlesztő témákkal, melyek az ember életét megkönnyítik
és kölcsönösen előnyös együttélést tesznek lehetővé. (Ez a szabadegyetem legfőbb célja.)

 

  1. Igaz-e, hogy „kettészakadt” Magyarországon az új medicinás társaság?

 

Nem igaz. Nincs kettészakadás.


Az újmedicinás körben gondolt egy merészet néhány ember, összeverődtek csoportba, akik szemtől-szembe
hülyének nézték, meghazudtolták a többieket, és a nyilvános megtévesztésektől, becsületsértéstől, lopástól(!),
jegyzőkönyv-féleség hamisításától(!), konfliktusok okozásától sem riadtak vissza, csak hogy
reflektorfénybe (és azáltal a fennséges Hamer doktor kegyeibe) kerülhessenek.

Csináltak egy maszek weboldalt, melyen Hamer doktor neve alatt publikáltak rasszista tartalmakat,
uszítást, gyűlöletkeltést egészen addig, míg a rasszista tartalmakat Barnai Roberto 2011. január 5-én letiltatta).
A poén, ex has kiadták magukat Hamer doktor „képviselőjének”, alias Hamer doktor HITELes magyar hangjának…
Ők azok, akik az egész „kettészakadást” kitalálták. Így próbáltak teret nyerni, képbe kerülni… de sikertelenül.

Egészen pontosan fogalmazva,
az újmedicinás körből kivált, KILÖKŐDÖTT,

majd
közmegegyezéssel kizárásra került néhány ember, akinek viselkedését, tisztességtelenségét, mocskolódását,
becstelenségét nem toleráltuk (a suttyom megbízójuk viselkedésével együtt). A mai napig szabad(láb)on futnak,
és azon túl van egy weboldaluk, és vetítik a „hiteleset” ezerrel, de nincs körülöttük élet, nincs körülöttük mozgás. 

Megjósoltuk, de már be is igazolódott. Átveréssel nem lehet sokra jutni.

Innen kezdve milyen kettészakadásról beszélünk?


                  21. Miért ilyen gagyi, régimódi a Biologika.hu weboldal? Nem tudtok valami szebbet csinálni? 

Nem gagyi, hanem egyszerű. Szokatlan lehet azoknak, akiket csili-vili-dizájnos
weboldalakkal próbálnak szórakoztatni. (A szórakoztatás amúgy sem asztalunk.) 
Ez a weboldal szinte csak tartalmában változik és újul folyton. Ami a külsejét illeti, 
attól hogy nem változott nagyon két éve, még nem gagyi, és a célnak teljesen megfelel. 

Itt nem a dizájnon, hanem az ésszerűségen van a hangsúly, legfőképp
a nagyon egyszerű használhatóságon, könnyű eligazodáson.


Folyt.köv. Kérdezzetek. Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

Eseménynaptár

Utolsó hónap október 2017 Következő hónap
H K SZ CS P SZ V
week 39 1
week 40 2 3 4 5 6 7 8
week 41 9 10 11 12 13 14 15
week 42 16 17 18 19 20 21 22
week 43 23 24 25 26 27 28 29
week 44 30 31